Messze vágyom
Mikor látom
Egymás mellett vagyunk
De nem egymás karjaiban
A hóban nyomokat hagyunk
De elválik valahol.
Egy szobában
De nem egy ágyban
Ketten vagyunk
Egyetlen vágyban.
Aaron
Fogtam a kezét. Nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen sokat jelent nekem. Olyan természetes érzés volt. Olyan, mintha az elkövetkezendő életemben ezt kéne tennem, mert így helyes. Nem volt szó gyomorgörcsről. Kellemes komfortos érzés kerített a hatalmába. Ő mosolygott rám és ez épp elég volt. Ketten voltunk, még a tömegben is. Nem tűnt fel más ember. Mintha még a perifériás látásom is kikapcsolt volna. Megpörgettem és ő óvatosan forgott. Nem bízott a koordinációs képességeiben. Édes volt. Meg is mosolyogtam. Majd szemem másfelé merészkedett. Hiába parancsoltam rá, hogy ne most játsszon Indiana Jones-t és ne kalandozzon. De nem hallgatott rám. Szemem végigsiklott Laney-n. Olyan dolgokat jegyeztem meg, amiért valószínűleg az édesapja arcon csapna. Tudtam én jól, hogy efféle megfigyeléseket nem kéne tennem, de nem tudtam mit csinálni. Mentségemre legyen szólva, tetszett amit láttam. Vissza is fojtottam egy mosolyt. Nem lett volna illendő ezen vigyorognom. Előtört belőlem a férfi, menthetetlenül.
Sok gondolat járt épp akkor a fejemben, de egy különösen tetszett. Az a lány, aki most az én kezemet fogva táncol, megtisztelne ha hozzám tartozna.
Nick
Repestem az örömtől, hogy együtt táncoltak. Ott nevetgéltek és Aaron úgy néz Laney-re, hogy meg tudnám fojtani. Lehettem volna gyorsabb, okosabb is, és akkor most én táncolnék Laney-vel. Egy picit bátrabb és megelőztem volna. Így viszont újra esélyt kapott, hogy elcsavarja a fejét, hogy elcsábítsa tőlem. És igen, már megint úgy beszélek, mintha Laney az enyém lenne. Pedig tudom, hogy nem az. Csak szeretném. És úgy fel tud húzni amikor azt látom, hogy kicsúsznak a kezeim közül a dolgok. Én csak futok valami olyan után, ami folyton távolodik, és most pluszban valaki még gyorsabban húzza. Már csak abban bízom, hogy egy idő után megerősödöm és képes leszek gyorsabban futni mint valaha.
Laney
Fáradtan vonultunk el a tábortűztől, amikor takarodót fújtak a tanárok. A kis faházunkhoz gyalogoltunk és a sötétben próbáltuk megtalálni a kulcslyukat. Miután bejutottunk leroskadtam az ágyamra. Fáradt voltam, pedig még zuhanyoznom is kellett. Úgy döntöttem utoljára megyek. Egyelőre nem volt kedvem feltápászkodni. Aaron jót viccelődött rajta, hogy odaragasztottak engem az ágyhoz. Majd mikor ő következett a zuhanyzásban, még kifele menet betakart engem. Lehet, hogy csak én éreztem, de poénos kedve, hirtelen átváltott gondoskodóba. Egyetlen apró mozdulatán vettem csak észre, de mégis megragadt bennem a gondolat.
Azt hiszem elszundíthattam, mert apró bökdösésekre lettem csak figyelmes:
-Laney, hahó, mehetsz fürdeni. –rázta finoman a vállamat Aaron.
-Oh, köszi, megyek is. –a hangom olyan fátyolos volt, mint aki éveket aludt. Nagyjából összeszedtem a holmimat és elindultam a zuhanyzó irányába. Nagyjából fogalmam sincs, hogyan sikerült lefürdenem, de úgy 20 perc múlva már pizsamában feküdtem az ágyamban. Egy halk jó éjt-et elmormogtam a többieknek és már bőrredőnyön keresztül láttam a világot.
Hetek óta nem emlékszem az álmaimra, most mégis tiszta volt minden részlete és ébredés után is pontosan tudom mi történt ott velem.
Álmomban táncoltunk. A lábunk egy ritmusra járta a lassú lépéseket. A zene halkan követett minket vagy mi követtük azt. Ebben a pillanatban mit sem számított. Átlényegültünk valami egészen álomszerűvé. Tökéletesen összehangolva, egymás szívdobbanásához igazodva. Egy testként, egy lélekként mozogtunk. Lép-lép-fordul. Pontosan, de előre meg nem tervezett koreográfia szerint táncoltuk szerelmünk táncát. A válla fölött láttam magunkat a tükörben. Ragyogó lénye kellemesen kényeztette a szemem. Olyannak látszódtunk mi ketten, ahogy éreztem. Egynek, összehangoltnak és szerelmesnek. A tükör az álombéli valóságot mutatta, bár néha kissé ferdén, néha kifutottunk a síkjából, de mi voltunk. Nemes egyszerűségben, egyszerű tökéletességben. Koppant a cipő a fa padlón, dobbant egy szív a forró testben. Egy dal erejéig tökéletesek voltunk.
Kár, hogy nem láttam a partnerem arcát.
Aaron
Máskor szívesen aludtam volna jó sokáig, de most vártam valamit. Vártam egy arcot. Konkrétan nem ültem az ágya mellett, hogy várjam, amikor kinyitja a szemét, de reméltem, hogy minél hamarabb eljön a reggel.
Kicsit közben meg is rémültem magamtól. A gondolataim az utóbbi napokban olyan irányt vettek, amit nem is sejtettem soha. Új dolgokat tudtam meg magamról. Képes voltam harcolni. Most eszembe se jutott feladni, mert fontos volt a díj. Képes voltam úgy viselkedni mint egy romantikus film hőse, aki idilli szerelembe esik a lánnyal, egy olyan filmben, ami előtt zokogó tinik ülnek. És képes voltam megcáfolni anyukám azon állítását, miszerint az udvariasság és a tisztelet írmagja is hiányzik belőlem. Hirtelen szöges ellentéte lettem saját magamnak. Vagy éppen most derült ki, ki is vagyok én valójában.
Mozgolódást hallottam. Lassan keltek fel a többiek is. A szemben lévő ágyra pillantottam. Laney épp nyújtózkodott egyet, majd felült. A haja kicsit kócos volt és egy tincs kiemelkedett a többi közül, amit egy mozdulattal lesimított. Most láttam Őt először úgy ahogy kellett. Kócosan, smink nélkül, pizsamában. De nem volt másabb mint teljes harci díszben. Most is szép volt, most is jó volt ránézni és most is átöleltem volna.
Nick
Valami nagy szerencse folytán pár percre kettesben maradtunk Laney-vel, így tudtunk beszélgetni. Nem volt kérdés, mi a feladatom.
-Nem is rossz ez a kirándulás. Pedig mindenki milyen unottan érkezett ide. –lelkendezett Laney.
-Nem vészes, ez tény. Legalább nem kell tanulnunk a suliban.
-Persze ezek a kötött és határozott menetrendek engem se vonzanak, de legalább friss levegőn vagyunk, jó társaságban.
-Így van, bár…
-Mi az?
-Egy-két embert kiszórnék.
-Kicsodát?
-Nem, nem akarlak megbántani, mert látom, hogy jól kijöttök.
-A lányok nem lehetnek, mert őket már megszoktad és jól ismered. Akkor a 2 srác. Mi baj van velük?
-Nem tetszenek nekem. Főleg nem Aaron. Úgy érzem kihasznál téged. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ha rögtön megbízol benne. Csak féltelek. –próbáltam a lehető legkíméletesebben előadni, de ez nem sikerült résmentesen. Mindegy, a lényeg ugyanaz.
-Aaron? Nekem szimpatikusnak tűnik és eddig még nem csaltak a megérzéseim. De oda fogok figyelni, hogy megnyugodhass. –biztosított, és én örültem, hogy már egy picit meg tudtam ingatni. Tudom, aljas húzás az ellenfelet befeketíteni, de mást nem tudok tenni. Ez tűnt az egyetlen megoldásnak.
Laney
Elgondolkodtam azon, amit Nick mondott. Ő ennyire rossznak látná Aaron-t? Csak én nem vettem észre semmit? Általában hamar felismerem kivel vagyok egy hullámhosszon és kivel nem. Nick is ilyen volt. Amint elkezdtünk beszélgetni és láttam, hogy érdekli amit mondok, tudtam, hogy jól ki fogunk jönni és nem lesz egy felületes barátság.
Persze vannak olyanok akikkel szintén el tudok beszélgetni, de nem érzem azt, hogy teljesen összeférhetőek lennénk. Ilyenkor lesz az a valaki egy „haver”. Eddig úgy gondoltam ezek a megérzések 99%-ban bejönnek. Főleg a srácoknál. Bármily furcsa a lányok többször leptek már meg kellemetlenül, mint a fiúk. Volt akiben évekig megbíztam, hogy utána csúnyán eláruljon. Volt olyan, akit magával ragadott a tömeg és engem otthagyott. Megtanultam hát, hogyan kell kezelni a legjobb barátnők elvesztését.
Ilyen még egyelőre fiúkkal nem volt. Ők egészen egyenesek tudnak lenni, bár furcsa gondolataik nekik is vannak. És bizony ám, kombinálni ők is tudnak.
Ahogyan én is, mint látszik. Megingott a saját kis világom, mert valaki kívülről lökdöste. Ilyenkor derül ki, hogy mennyire nem stabil lábakon állok.
Kicsit makacskodni is akartam. Ki tudja, hogy most egy egészséges férfiúi versenyről van-e szó vagy tényleg rosszat akar nekem? Szóval egyelőre maradok annál, aminél eddig is. Bízom.
Aaron
Az aznapi feladatot szerencsére ismét szobák szerinti csapatok alkották, így én a szokásos emberekkel mentem barangolni az erdőbe a bójákat keresni. Az idő elég meleg volt és tűzött a nap. Ez dobott egy nagyot mindenki hangulatán.
És ez a kis túra ismét új tapasztalatokat adott nekem.
Laney olyan volt mint egy titkos térkép. Voltak rajta egyértelmű, látható jelek, de csak annak vált egészen világossá aki meg tudja fejteni a titkos írásokat is. Nem elég ehhez 5 perc. Annál sokkal több kell, mert a térkép fokozatosan tárul fel. Egyre újabb és újabb dolgok derülnek ki, amik végül a megfejtéshez vezetnek. Ahhoz, hogy tökéletesen megismerjem ezt a lányt. Így hát a kalandor kalapomat a fejembe húztam és elindultam megfejteni Laney térképét.
Milyen vicces, hogy ő is épp egy térképet tartott a kezében, ahol meg voltak jelölve a bóják. Nem félt a határozottságtól. Bátran mutatta merre kell mennünk. De nem akart feltétlenül ő irányítani, mert mindig megkérdezte a többieket, hogy szerintük is arra kell-e menni. Megerősítést várt és szívesen adta át a vezetést másnak ha kellett.
-Tutitra erre kell menni. Ha meg nem, kikötünk a kukoricásban, ami azért nem rossz mert csinálunk pattogatott kukoricát. –imádtam a felfogását. –Vagy esetleg leülök pont itt, ezen a helyen, ti körbementek én pedig megvárlak titeket. –nevetett.
-Nem-nem, jössz velünk kishölgy! –válaszoltam neki.
-Vigyázz mert még elvisz az erdei mumus. –viccelődött Brian.
-Nagyon félelmetes? –kérdezte Laney.
-Hát nem annyira mint a rézfaszú bagoly, de szerintem igen, eléggé félelmetes. –ezen Emilia kezdett el sírva nevetni.
Nem álltam meg. Laney háta mögé lopóztam és hangos kiáltással megijesztettem. Szökkent egyet ijedtében és a szívéhez kapta a kezét.
-Te erdei mumus! –nevetett, ahelyett, hogy letromfolt volna.
-Vállalom.
Laney
3 órát bolyongtunk az erdőben, mire végeztünk az összes bójával, de így is jó helyre értünk be. Végül harmadikak lettünk. De ez oly mindegy, hiszen az én szememben nyertesek voltunk. A díjam egy Aaron által szedett virág volt, ami felért egy aranyéremmel. Nem az volt a lényeg, hogy mit adott, hanem, hogy miért. Szeretettel adta és ez tagadhatatlanul imponált nekem. Biztosan el is pirultam. Csak azt sajnálom, hogy a kis virág órákon belül elhervad. Ő eltud, de van ami nem.
Minden vágyat fiókba zárt
Bűnös úton sohasem járt
Mindig tisztelt és szeretett
Minden rosszat elvetett
Láthatatlan könnyek hullottak olykor
De hiába volt jó helyen jókor
Bár először szép volt az illúzió
De nem volt más csak szerelmes vízió
Amilyen gyönyörű olyan hamis
Bár sokat elvesz, néha ad is
Egy percnyi boldogságot
Hidegben a forróságot
Ahogy érkezik, úgy el is illan
Pillanatnyi fény, ami fel-felvillan.
