Néha nem gördültek ujjai között a szavak, néha éjjeleket írt át megállás nélkül, a maga sajátos stílusában. Mikor nem jött az ihlet halálra rémült, hogy talán végleg kimerült. Olyankor a fürdőbe rohant, bevizezte a homlokát, és mint valami őrült a tükörbe meredt, hátha az ijedség ihletet szül, hátha az adrenalin magával hozza a szavakat. Néha leült a fürdőszoba kövére, mert általában itt jött meg az ihlet. Abban a kellemes hűvösben, a kék és fehér csempék között, amelyek bár borzasztóan személytelennek tűntek mégis magukban tartották a jó gondolatokat, amiket később papírra vethetett vagy a számítógépére.
Megfigyelt. Egy samponos flakonról is eszébe jutott néha valami. Nemhiába hívták a barátai Flaubertné-nek vagy Maupassant unokájának. Mintha a nagyhírű írók reinkarnációja lett volna, női változatban. Persze eleinte nem ilyen volt. Rengeteg féle regényt írt egyszerre és sokszor kellett egyik témából a másikba váltania. Random módon írt, hol ide, hol oda.
Most már csak egy regénye maradt, amit a tökéletességig akart faragni, mindenáron. Nem lehetett benne hiba, döcögős átkötés, dallamtalanság. Mint ahogy a víz átfolyik egy sima, lejtő felületen, úgy kell folynia a regényének is. Akadály nélkül. De ennek a történetnek épp olyan tisztának kell lennie, mint a hegyi patak vize. Hiszen nem volt ő szimbolista író, aki fátyol mögött mutatja be árnyalt mondandóját. A szépség nem a szimbólumokban rejlik nála, hanem a részletekig bemutatott tájakban, emberi érzésekben, a tragédiákban és kapcsolatokban. De azért néha, mikor szentimentális hangulatban volt, bevetett egy-két szimbólumot. Hisz ő modern író volt, aki az összes eddig létező stílust ötvözni tudta egy regényen belül, anélkül, hogy káosz lett volna belőle.
Fel kell-e szabadítani a nyelvet az értelem alól? Szabad-e állandóan elvonatkoztatva írni, mikor egy hegy talán nem is hegyet jelent?! Szerinte nem ez a művészet, csak egy kis eleme annak.
Megszállott művész volt? Talán, sőt biztosan, de ő szentül hitte, ha így lesz, az a munkájának javára válik. Igaza volt. A munkájának hasznára vált, de csak annak…
