8. Rész

Hidegebb a szellő, hidegebb a víz

Hűvösebb a világ, hidegebb a szív

Hidegebb az étel, másmilyen az íz

A holnap melegében, csak abban bízz!

Laney

-Képzeld, Aaron mesélte, hogy befagyott a tó, itt nem messze. És azt mondta mehetnénk korcsolyázni. Neked lenne kedved Emi?

-Korizni? Bármikor!

-Jó neked, hogy te tudsz!

-Nem nehéz, te is meg tudod tanulni. Úgy is kaptál Mikulásra korcsolyát. Most kipróbálhatod, méghozzá Aaron-nal.

-Hiába emelgeted a szemöldököd, nem lesz semmi.

-Oké, te tudod. Akkor más téma. Jön még valaki korizni?

-Csak nem Brian-re gondolsz? –húzogattam most én a szemöldököm.

-Talán.

-Jön. Ez tuti. Ha nem, én rángatom el. De Aaron mondta, hogy jönni fog. Ha megtudja, hogy te is jössz, akkor ő fog oda érni a leghamarabb.

-És malacok potyognak az égből hó helyett. Túl élénk a fantáziád Laney.

-Vagy csak reális vagyok. –vigyorogtam rá.

-Persze-persze.

Nem szerettem Emi kishitűségét. Nem hitte el, hogy tetszhet Brian-nek. Pedig én tudom, hogy igen. Aaron mesélte egyszer. De hiába mondom Emi-nek, hogy Brian-nek tetszik, sose fogadja el. És Brian is egy nyuszi, mert hogy van az, hogy bejön neki az én barátnőm, mégse tesz semmit? Remélem Aaron-t meg őt noszogatja, hogy legyen férfi.

De őszintén szólva ott ültünk mit ketten Emi-vel, reményvesztetten, hogy valaha is ránk talál az igazi. Vagyis hiába talál ránk, ha egyszer nem meri megmondani. Egyelőre csak Hayley-nek jött össze a dolog. Bizony, ő már 1 hónapja él boldog kapcsolatban Matt-el. Egy koncerten akadtak össze és beindult a kémia. De mielőtt bárki azt hinné nem voltunk féltékenyek Hayley-re. Ó, kisebb gondunk is nagyobb volt annál mint hogy ennek az alantas érzésnek hódoljunk. Mindenki drukkolt a másiknak és reménykedett, hogy egyszer neki is eljön a nagy pillanata. A féltékenység a népszerű lányok hóbortja. Maradjon is az övék, én nem bánom.

-Na jó, akkor ma este 6-kor a tónál találkozunk!

-Ott leszek. Amúgy Nick is jön?

-Nem, ő most nem tud. Elutazik a nagyszüleihez Windsor-ba.

-Értem. Akkor, szia!

-Szia! –majd Emivel elváltunk az iskola előtt és mindketten mentünk haza. Kár, hogy pont ellentétes irányban lakunk.

*

Laney

Lefagyott kezem-lábam mire odaértem, pedig nem is lakunk messze. Iszonyú hideg idő volt és az sem segített, hogy az égvilágon senki nem volt még ott a csapatból.  Így hát megálltam a tó szélén és néztem a korcsolyázó embereket a sötétben.  Néhány reflektor világította be a tó jegét, de kissé zavarta a szememet. Családok, barátok élvezték a korcsolyázást. És én itt álltam, egyedül, a korimmal a kezemben, abszolút tehetség nélkül ehhez a sporthoz. Kicsit segített, hogy a leendő tanárom Aaron lesz.

-Szép jó estét, hölgyem! –fogta meg Aaron a vállamat. Mögötte Brian ágaskodott.
-Amennyire szép, olyan hideg is. –sértődtem meg egy csöppet. Nem tudom mi volt ez a hirtelen gyerekesség.
-Majd a mozgás felmelegít. Kapd fel a koridat!
-De én féltem a testi épségedet.
-Nem kell engem félteni. Tudom, hogy jó tanítvány leszel.
-Addig jó, amíg ebben a hitben vagy. –nevettem, végre boldogan.

Leültünk a fagyott padra, hogy felvegyük a korcsolyát.

-És Emilia mikor jön? –kérdezte Brian várakozással teli hangon. Magamban jót mosolyogtam rajta.

-Ha jól gondolom épp most. –böktem a fejemmel a tó túloldala felé, ahol épp Emi közeledett. És anélkül, hogy odanéztem volna, tudtam, hogy Brian szeme épp most kezd csillogni az én legjobb barátnőm láttán. Aaron és én épp azon voltunk, hogy végre valahára összehozzuk őket. Nem bizonyult egyszerű feladatnak, mert mind a ketten szörnyen félénkek voltak. Bár Emi nekem, Brian pedig Aaron-nak mondta, hogy mennyire tetszik neki a másik, valahogy ezt egymás tudtára sose sikerült hozni. Talán mindketten azt várták, hogy a másik lépjen. De ha nem, hát nem. A lökdösés is segíthet az előrelépésben.

-Sziasztok! –köszönt Emi. –Bocsi, hogy késtem.

-Semmi gond.

-Hoztál korit? –kérdezte Brian.

-Hát persze, itt is van! –húzta elő a táskájából Emi a harci eszközt.

-Ez itt kérlek életveszély, éleken. –néztem végig a csillogó fehér korimon.

-Csak néha. De ne aggódj, velem biztonságban leszel. –vigyorgott rám Aaron, miközben felcsatolta a saját korcsolyáját.

Feltápászkodtunk a padról, hogy a tó felé vegyük az irányt. A fiúk segítettek nekünk leereszkedni a jégre. Pont olyan csúszós volt, mint amire számítottam. De megpróbáltam megállni a lábamon.

-Oké, most kezdjük szépen az elejéről. Így mozgasd a lábad. –tanított Aaron. Miközben próbálkoztam fogta az egyik kezem, ha borulnék. És nem is ment olyan szörnyen ez a korizás dolog.

-Na látod, milyen ügyes vagy! Te titkoltad előlem, hogy előző életedben jégtánc világbajnok voltál.

-Nem kérdezted. –nevettem, miközben erősen a lábamra koncentráltam.

Közben Brian és Emi, akik már tapasztaltabbak voltak, körülöttünk koriztak.

-Nem igaz, egyszerűen nem tudok megállni rendesen. –panaszkodott Emi.

- Megtanítsalak? –ajánlotta fel Brian.

- Az jó lenne, köszönöm. –fogadta el az ajánlatot. Én pedig észrevétlenül intettem Aaron-nak, hogy mi csak somfordáljunk el szépen a másik irányba és hagyjuk őket egyedül. Így hát abszolút kisegér-módban, szépen lassan arrébb koriztunk, mint akik nagyban gyakorolnak.

-Na hátha most valamelyikőjüknek lesz bátorsága. Remélem Brian-nek, hát csak ő a férfi.

-Én is bízom benne. Most már épp ideje lenne.

-Olyan aranyosak lennének együtt. –sóhajtottam. –Na jó, most akkor megpróbálok elindulni ezzel a valamivel.

-Hajrá kicsi lány! Menni fog! –valamiért mindig kicsi lánynak hívott, már egészen kezdtem megszokni, pedig az elején még haragudtam érte. Én vagyok a kicsi? Hát semmilyen értelemben nem volt igaz, hiszen alig 7 hónappal volt idősebb nálam és 20 centivel magasabb. Lánymércében sem vagyok kicsi. Ezt kikérem magamnak. De Aaron olyan szeretettel volt képes mondani nekem azt, hogy „kicsi lány”, hogy mára nemcsak hogy zokszó nélkül tűröm, de szeretem is hallani. Bár ha már a beceneveknél tartunk egy másikat még jobban szeretek. Azt is ő adta nekem, de nagyon ritkán használja csak. Mint az ünnepi porcelán, amit anyu csak fontos alkalmakkor vesz elő vagy akkor, ha vendégek jönnek. Ez pont ilyen volt. Csak kivételes alkalmakkor mondta nekem: angyalkám.

Nekikészültem hát és elindultam úgy ahogy Aaron mutatta. Meglepően jó érzés volt. Aaron előre ment, hogy el tudjon kapni ha meg szeretnék állni.

Kicsit eluralkodott bennem az adrenalin és a kalandvágy ezért begyorsítottam. Kapkodni kezdtem a lábam. Az addig nem esett le, hogy gőzöm sincs, hogy kell megállni, amíg már nem voltam alig pár méterre Aaron-tól. Egy halk nyöszörgés jött ki belőlem és már csak imádkozni tudtam, hogy ne sodorjam el.

-Vigyázz! –szóltam neki, de ő magabiztosan állt az utamban. Kitettem a kezem, hátha tompítom az ütközést. De nem volt rá szükség, mert Aaron biztos kézzel megállított.

-Hopp-hopp, valaki nagyon belelendült. –mosolygott rajtam.

-Bocsi, nem akartalak elütni. –szabadkoztam és észrevettem, hogy a kezem még mindig Aaron mellkasán pihen.  Az övé pedig a felkaromon.

-Semmi baj. De tudsz róla, hogy remegsz a hidegtől?

-Igen, csöppet fázom.

-Nem láttam még fagyott angyalt. –mondta halkan, majd egy pillanatra lesütötte a szemét, de csak annyi időre, hogy felfogjam mit hallottam. Aztán a szememet az övéhez láncolta egy olyan pillantással, amiről tudtam, hogy a lelkembe lát. Ez lehetett az egyetlen lehetőség, mert csak így tudhatta meg, hogy az elkövetkezendő percek meg fogják változtatni az életünket.

Mi másokat szerettünk volna összehozni és közben magunkra nem gondoltunk. De miközben kerítőket játszottunk, magunkat sikerült bekeríteni. Végül ez a kerítés olyannyira szűk lett kettőnknek, hogy egészen közel kerültünk egymáshoz, annyira, hogy ajkam az övét súrolta, majd csókkal adtuk a másik tudtára a titkainkat. Ez a titok így szólt:

-          Szeretlek!

*

Csak két ember voltunk a jégen. Két ember, akiknek a szerelmét elrejtette az éjszaka mások elől. De kettejük elől már ez a sötétség sem tudta eltakarni.

Életem legszebb csókja volt ez. Még akkor is, ha a hideg ünneprontó volt.  Fagyott ajkakkal is próbáltam átadni magam a pillanatnak. Haragudtam a fagyra. Igenis dühös voltam rá.

-Valami baj van? –kérdezte Aaron aggódóan. Valószínűleg a dühöm kiült az arcomra.

-Hideg. Lefagyott a szám. –olyan voltam ismét mint egy durcás kisgyerek, de Aaron csak kuncogott rajtam.

-Hát ez a gond? Gyere! –nyújtotta a kezét és én készségesen megfogtam.

-De hová megyünk?

-Hozzánk! –jelentette ki. –Egy forró tea és egy meleg szoba. Mindjárt jobb lesz.

-Jó ötlet.

Kiugrottunk a partra és levettük a korcsolyákat. Emi és Brian nem vett minket észre. Nagyban gyakoroltak. Semmi esetre sem akartam őket zavarni és épp most én is elég nagy „helyzetben” voltam. Épp most kaptam meg életem első csókját. De én hülye persze csak fecsegek és elrontom a pillanatot azzal, hogy megfagyok.

Aaron amint levette a korcsolyáját ismét megfogta a kezem és én határtalanul boldog voltam, hogy végre ezt teszi.  Takargatás nélkül, titkok nélkül.

Siettünk haza. Szerencsére csak pár utcára laktunk. Mind a ketten némák voltunk. Egyelőre elvoltunk a gondolatainkkal és egymás közelségével. Kellemes feszültség volt kettőnk között, ami csak akkor engedett fel kissé, amikor már Aaron-ék házában voltunk.

-A szüleim osztálytalálkozón vannak. Ülj csak le, én hozom a teát.

-Köszi. –a házban jó meleg volt, így percek alatt kiengedett néhány végtagom. A tea pedig kiolvasztotta a számat, ami most rendkívül fontos volt.

- Kiolvadtam végre. –mosolyogtam rá, ő pedig értette a célzást. Mellém csúszott a kanapén és megfogta egyik kezével az enyémet, a másikat az arcomra helyezte. Éreztem, hogy most mindent tökéletesen akar csinálni. Az én kedvemért. És én szerelmes voltam a gondolatába is annak, hogy épp itt ülünk egymás mellett és megalkotjuk életünk legtökéletesebb csókját.

Mindent éreztem. Az utolsó áramütésig és kiélveztem minden percét.

Aaron

Végre velem volt, igazán velem. Csak bátorságot kellett gyűjtenem és minden eredményes volt. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könnyű lesz. Talán ő is szeret és szó sincs egyoldalú vonzalomról. Hiába tömte tele a fejemet Nick azzal, hogy Laney semmit sem érez irántam. Hisz most itt volt mellettem. Foghattam a kezét és megcsókolhattam amikor akartam. Amit elég gyakran meg is tettem. Annyiszor elképzeltem ezt a pillanatot, most pedig ezerszer meg kellett ismételjem, hogy elhiggyem, valóban megtörténik.

Több mint 4 hónap huzavona után végre beteljesült, aminek be kellett.  Most már szólíthatom szerelmemnek, senki nem fogja megkérdezni milyen jogon. Büszkélkedhetek vele, hogy milyen ajándékkal lepett meg a sors, hogy nekem milyen gyönyörű barátnőm van.

Átkaroltam a derekát és magamhoz szorítottam, majd hosszú csókkal mondtam el neki, amit akartam.

Hideg van és nagyon fázom

Kabát nélkül, bőrig ázom

Egy szakadt esernyőt hurcol a szél

Esőcsepp az aszfalton táncra kél

Itt állok most védtelenül

Menekülni képtelenül

Csak vacogva, dideregve várom

Hogy hozza valaki a kabátom.