1. rész

Laney

Épp megkaptam volna az Oscar díjat, ha nem ébreszt fel az álmomból egy autó hangja. Nem is autó, hanem kamion. Zörgés és csörömpölés, vagyis lehetetlen közben aludni. Mindezt reggel 8-kor, szombaton! Ki kel fel ilyen korán szombaton? És nyári szünetben ráadásul?

Kinéztem az ablakon, kómás-álmos fejjel (gondolom én). A szomszéd ház előtt egy költöztető autó állt. Az a ház már több mint egy éve üres, nem tudtam, hogy megvették. De úgy nézett ki, hogy új szomszédaink lesznek. Talán most jobban kedvelném őket, ha nem ébresztettek volna fel. Azért kíváncsi vagyok kik vették meg a házat. Az utcánkat ismerve vagy egy kisgyerekes család vagy egy idős házaspár. Tovább figyeltem de nem láttam mást, csak a költöztető munkásokat kék színű egyen pólóban, amin ez állt: Brighton Költöztetőiroda. Ezért inkább nem lesekedtem tovább, egyszer úgy is megismerem őket.

Visszaaludni már nem tudtam, ezért reggelizni indultam. Bedobtam egy kenyeret a pirítóba és az andalító kattogását hallgattam a lakás csöndjében. A szüleim nagymamámnál vannak. Szeretek egyedül lenni. A házban csak az én pakolgatásom vagy zeném hallatszik. Oda mászkálok ahova akarok és senki nem szól rám.

Szokásos nyári rituálénak számít, hogy kényelmesen beülök a tv elé és nyugodtan megreggelizek. Ezt most is betartottam, nehogy sérüljön a hagyomány.

Talán kissé unalmasnak tűnhet, de én tökéletesen megvoltam így. A nyárnak nem is kell másról szóljon, mint untig pihenni és semmit nem csinálni. Végre élvezni, hogy nincs kötelezettség, sem feladat. Az agy kikapcsol két és fél hónapra, lomtalanít, hogy aztán újra be tudja fogadni 1 év tanulmányait. Az én agyamnak már csak pár napja volt minderre, hisz vészesen közeledett a szeptember. 4 nap volt már csak hátra. Egy tulajdonképpen tartalmas nyarat magam mögött hagyva próbáltam felkészíteni magam az újabb bevetésre. A végzős évemre. Nem kicsit féltem és izgultam miatta, de azzal nyugtattam magam, hogy senki nem halt még bele. Senki, lehet, hogy pont én fogok?

4-3-2-1 és indul a mandula. Az első iskolai nap csak-csak elérkezett, nem mondanám, hogy vártam. Ismét kicsivel 6 után kelni, elkészülni, mert nem mehetek pizsamában iskolába. Pedig milyen jó lenne.

Kissé kómásan, de indulni készültem. Mindent lecsekkoltam még egyszer, nehogy elfelejtsek valamit. A szüleim már dolgozni voltak, így egyedül voltam, vagyis nekem kellett ajtót zárni és a szokásos dolgokat.

Odakint kellemes idő volt, olyan 25 fok körül, még éreztette a hatását a nyár. Nem hagyta, hogy letaglózzon minket az ősz. Ennek örültem, hogy az időjárás is mellettünk áll. Hagyja, hogy fokozatosan szokjunk hozzá a suli gondolatához.

Biciklire másztam -a pattantam túl erős szó lenne – és cirka 15 perc alatt bent voltam. A suli parkolójában letettem szokásos közlekedési eszközömet és hátamra csaptam a táskámat.

Aaron

Lépéseket hallottam magam mögött, megfordultam reflexszerűen. Abszolút jó ötlet volt, mert az első akit láttam a suliból egy gyönyörű lány volt. Természetesen kinyitottam neki az ajtót. Félénk mosolyra húzta a száját és megköszönte. Mondhatom jól indul az első napom az új iskolában. És én még azt hittem szörnyű lesz.

Mielőtt ott ragadtam volna az ajtót tartva, belemerülve a gondolataimba, én is bementem. Szerencsére a földszinten volt órám, így nem kellett se messzire mennem, se kóvályognom, hogy megtaláljam. Még az évnyitón feltérképeztem a helyet, hogy ne azzal indítsak az első napon, hogy nem találom az osztályt.

Besétáltam a terembe és 10 szempár szegeződött rám. Még mindig én voltam az „új fiú”, annak ellenére, hogy évnyitón már kikérdeztek. Honnan jöttem? Van e tesóm? És hasonlók. Lehet, hogy ki kéne írnom magamra és többet nem kérdeznék meg. Persze, tudom, hogy ezeket az alapvető kérdéseket fel kell tenni, de ezredjére hallani, kissé unalmas. Elharsogtam egy „hello”-t és leültem a jobb szélső padsorba, a Brian nevű srác mögé. 1 óra ismeretség után őt tartottam a legjobb fejnek az osztályból. Általában hamar meg tudom állapítani kit fogok kedvelni. Persze még mindenkit nem sikerült megismerni.

-Hello Aaron.

-Szia Brian.

-Sikerült felkelni? -utalt az évnyitós beszélgetésünkre, miszerint én már az első nap el fogok aludni.

-Éppen. Te, Brian, osztályfőnök nagy boszorkány? Mire számítsak?

-Nem mondanám. Tök korrekt, nekem eddig nem volt bajom vele.

-Szuper. A régi osztályfőnököm valami irtó nagy sárkány volt. Kész felüdülés lesz itt egy az egy év. -csaptam össze a tenyerem. Ekkor belépett az osztályba Steve, már az ajtóban oldalra csapta furcsa szőkés haját, ami a szemébe lógott. Felvette azt a nagyon határozott nézést, majd minden közelében lévővel lepacsizva tette hatásossá a belépőt. Nekem inkább röhejesnek tűnt, de ő tudja. Próbáltam én őt megkedvelni, de miután már az első 10 percben leszögezte, hogy leszarja a tanulást, mert őt ne traktálják a tanárok, kezdett unszimpatikussá válni. Az ő felfogása szerint egy iskolában jobb dolgunk is van mint tanulni. Igen Steve, már ősidők óta ez a suli meghatározása. Az egyetlen hely ahol a tanulást mellőzni kell. Magamban nevettem csak rajta. Mondhatná bárki, hogy a férfi versenyszellemem támadt fel, de egy ilyen selyemfiú ellen nem kívántam harcolni. Félő, hogy összekócolódik a nagy gonddal kivasalt és beállított haja.

Nyomában toporgott Jessica, aki olyan volt mint Steve lány kiadásban. Tökéletes párt alkottak volna, de ők mégis más társaságát keresték. Ha jól tudom, Jess idősebb srácét, Steve fiatalabb lányét. Sok mindent megtudtam akaratomon kívül is.

Természetesen nem csak ilyen Barbie és Ken klónok voltak az osztályban. A nagy részük normális. De szinte előírtnak tekinthető, hogy kell lennie 1-2 ilyennek is. De amíg engem nem szekálnak, nincs velük bajom.

Mindenki megérkezett mire becsengettek. Legutoljára természetesen a tanár jött be. Köszöntötte az osztályt az első napon és elmondta a fontosabb tudnivalókat. Tényleg jófejnek tűnt, ahogy Brian mondta.

-Mint már az évnyitón is mondtam, az év első programja egy kétnapos kirándulás lesz, amit egy pályázaton nyertünk. Egy közeli erdőben lesz tanulmányi kirándulás. Próbáljátok meg élvezni, gondoljatok arra, hogy addig se az iskolapadban ültök. Mindez ezen a héten pénteken és szombaton esedékes. Remélem nem kell mondanom mit hozzatok. Ruha, törölköző és a többi. De ha kell persze mindenkinek egyesével elmondom, hogy kell bugyi, zokni és hasonlók. Szóval készüljetek rovarirtó spray-vel, mert az erdőben megcsíphet bármi. De semmi eget rengetőre nincs szükség. Pénteken reggel 8-kor indulunk busszal innen a suli elől. Ne késsetek, mert itthon hagyunk titeket akkor és igazolatlan óráknak írjuk be. -a hátsó padból Steve-től felhorkantás hallatszott. A lazaság élő szobra.

Tudomásul vettük a tanárnő által eldarált mondókát, majd részt vettünk az első igazinak mondható tanítási órán, ami egy matek volt Johnson tanár úrral. Meglehetősen érdekes arc. Az állandó erőltetett poénjain kell nevetnünk, különben zokon veszi. Néha magát dicsőíti, néha a tanítási képességeit. Hangyányit fárasztó, de kibírom.

Ezután még végigültünk egy irodalmat, törit és egy tesit is. Lassan megismerkedtem a tanárokkal és az osztálytársakkal. Mindig beszélgettem valakivel, így egészen jól éreztem magam.

A nap végére egész sok mindenkivel összehaverkodtam és ennek örültem. De azért vártam már, hogy hazamehessek és kipakolhassak az új szobámban. Szóval egy kis dumálás után siettem is haza.

Épp az ajtót nyitottam amikor kulcszörgést hallottam a szomszéd felől is. Nagyon kíváncsi voltam, hogy kik mellé költöztünk. Oldalra néztem és el kellett kapnom az állam, mert leesni készült. Az a lány kotorászott a kulcsa után, akinek reggel kinyitottam az ajtót. Ő volt a reggelem első felderítője. És úgy látszik a délutánomé is. Ez megmosolyogtatott. Valószínűleg túl feltűnően bámultam mert ő is felém pillantott. Zavaromban odaintegettem neki. Ő pedig viszonozta.

Komolyan meglepett, hogy pont ez a lány lakik a szomszédban. Vajon hogy hívják?

Nick

Az első iskolai nap körülbelül olyan volt mint bármelyik más nap. Olyan volt kicsit mint a nyaram, csak több ember szerepelt most benne. Mert csak egy valaki tette nekem teljessé és ő mindig ott volt. Nyáron és ősszel is. Egy valaki kellett nekem, hogy ne hiányoljak semmi mást. Laney volt nekem minden. Ha tehettem volna a napom minden percét vele töltöttem volna. Kitöltötte a gondolataimat. Kár, hogy ő erről mit sem tudott. Titokban szerettem már 1 éve, amióta megismertem. Először úgy gondoltam hozzám se fog szólni, nem érdemlem meg a társaságát. De már az elejétől fogva kedves volt velem. Elég volt egyszer megkérdezni merre van az iroda, utána már mosolyogva köszönt nekem a folyosón, sőt azt sem bánta, hogy msn-en felvettem. Sokat beszélgettünk, és ezt nem csak az interneten tettük. Az életben is egyre többet beszéltünk. Nem volt elutasító, hisz én csak barátnak jelentkeztem (a szemében), nem pedig pasinak. Nem erőltettem, nem flörtöltem, nem vallottam szerelmet. Mai napig nem adtam jelét az érzéseimnek és ha valami csoda nem történik nem is fogom. Felborulna a barátságunk. Lehet, hogy elutasítana és azt nem kockáztatnám meg. Jó nekem a biztonság.