4. Rész

Laney

Megérkeztünk a táborhelyre, ami nem volt túlságosan nagy durranás. Egy egyszerű faházas, erdei tábor. Amint összegyűlt az évfolyam, egy tanűrnő belekezdett a mondókájába:

-Egy szobában hatan férnek el, szóval úgy osszátok el az embereket. Ha valakinek nem jutna hely, az szóljon valamelyik tanárnak, mert tudunk pótágyat bevinni. Fél óra múlva ugyanitt találkozunk. -erre mindenki szétszéledt. Nekem nem volt kérdés kikkel szeretnék biztosan egy szobában lenni. Emilia és Hayley, ez tuti. Ha koedukáltak a szobák -és nem mondták hogy nem – akkor én nem bánom ha Nick is velünk van. Őszintén szólva azt mégúgy nem sérelmezném, ha Aaron is úgy döntene velünk tart.

Kinéztünk magunknak a lányokkal egy szimpatikus faházat, távol a tanári házaktól. Éppenséggel semmi rosszban nem sántikáltunk, de akkor is rossz, ha kicsit sem lehetünk hangosak mert a tanárok átjönnek nyivákolni.

-Mit szólnátok ha csatlakoznék? -lépett mellém Nick.

-Gyere csak! -válaszoltuk.

-És mi zavarnánk? -hátranéztem és Aaron mosolygott vissza rám, mellette egy srác, akit csak látásból ismertem.

-Felőlem jöhettek. Pont annyi hely van még. -a lányokra néztem és csak reménykedni mertem, hogy ők se bánják.

-Gyertek!

-Szuper.

-Amúgy én Brian vagyok, még nem ismerjük egymást, azt hiszem. -nyújtott kezet a sötétbarna hajú magas srác.

A kulcs fel volt akasztva az ajtó mellé. Gondolom ezt majd mindig valamelyikünk őrzi és ha nem leszünk bent, bezárjuk a házat.

Belülről is teljesen átlagosan nézett ki. Emeletes ágyak, egy asztal és polcok. Rászabadultunk az ágyakra és mindenki kiválasztotta a sajátját. Mivel három lány és három fiú volt, valamelyik lánynak osztoznia kellett egy emeletes ágyon egy fiúval. Úgy döntöttünk, hogy mivel Nick és én nagyon jóban vagyunk, nem lesz gáz, ha mi osztozunk egyen. Ő fölül aludt, én alul. Tulajdonképpen semmi fura nem volt benne, hisz ő egy tök másik ágyon aludt, ami történetesen felettem volt. De azért nem akartam azt mondani a legjobb barátnőmnek, hogy na akkor osztozzatok egy idegen sráccal.

Ledobtam a táskámat és lehuppantam a helyemre. Első dolgunk az volt, hogy felhúzzuk az ágyneműt. Én megcsináltam az enyémet és mikor oldalra pillantottam megláttam, hogy Aaron nem éppen boldogul a takaróval.

-Várj, segítek! -léptem oda hozzá.

-Azt megköszönném. -mondta. Aranyos volt ahogy próbálkozott felhúzni az ágyat, de mindig belegabalyodott. Nem akartam kioktatni, hogy hogyan kell, egyszerűen csak megcsináltam.

-Kész is. -tettem le az ágyára.

-Zseniális, meg kéne már tanulnom.

-Ha nem sikerül, szólj csak, át tudok ugrani hozzátok.

-Milyen kedves szomszédom van nekem. -mosolygott rám és szemének nyilát kilőtte felém, de cseppet sem szúrt. Körbe kellett nézzek, hogy emlékeztessem magam, hogy rajtunk kívül még négyen vannak a szobában.

-Ha srácok megyünk? -szólt Brian. Igaza, volt, lassan mennünk kellett volna ki. A három fiú így tett és egyedül hagyott minket. A lányok egyből kérdésekkel bombáztak.

-Ki ez az Aaron? Részleteket! -kíváncsiskodott Emilia,

-A szomszédom.

-Nekem miért nem költöznek ilyen helyes srácok a szomszédomba?

-Azért mert neked már van!

-Ja, tényleg, -nevetett Emi. -De ő túl idős.

-És bejön neked Aaron mi? -puhatolózott, kicsit sem diszkréten Hayley.

-Nagyon helyes, gondolom nem csak én vettem észre. És tök jó fej is, ami ritkaság az ilyen jóképű srácoknál. Az meg főleg, hogy szóba állt velem.

-Ne légy megint ilyen önbizalomhiányos. Mi van ha tetszel neki?

-Attól félek én is.

-Nem tudom, én nem úgy láttam, mintha tiltakozna a társaságod ellen. Jót beszélgettetek. -kacsintott Emi.

Én csak legyintettem.

-És akkor majd összejöttök, te meg beajánlasz engem Brian-nél. -tágra nyílt a szemem.

-Emilia! Csak nem tetszik neked Brian?

-Hát, aranyos. -jött zavarba

-Na akkor hajrá! Egy szobában vagyunk és szívesen érdeklődök Aaron-nál, hogy mit gondol Brian.

-Ne! Azt ne! Nem akarom, hogy megtudja!

-Hogy akarsz te összejönni vele, úgy hogy nem is tudja, hogy tetszik neked? -ha tudnék, adnék Emi-nek egy kis bátorságot. Annyira szép és kedves, hogy a minimum, hogy tisztában kéne legyen vele, hogy simán lehet barátja, mindenféle félelem nélkül. De azért mégis megértem. Ő is és én is félünk a csalódástól és a visszautasítástól. Hayley az, aki lazábban veszi a dolgokat. Róla is példát vehetnénk.

Nick

Fel tudtam volna robbanni. Mit képzel ez a srác? Egyszeriben Laney ölebe lehet? Na persze. Addig él. Beférkőzött a mi nyugodt idillünkbe. Én voltam az egyedüli fiú aki közel kerülhetett Laney-hez. Voltak még fiúbarátai, de azokkal sem osztott meg annyi mindent, amennyit velem. Eddig semmi gondom nem volt, bár hallottam, hogy volt pár fiú akiknek tetszett Laney, de annál jobb ízlése volt ennek a lánynak. Sose akart trófea lenni senkinél és csak akkor ment bele bármibe is, ha biztos volt magában és a fiúban. Eddig ilyet nem talált. Szerencsémre. De ha most itt ez az Aaron el akarja venni tőlem, akkor rossz ajtón kopogtat. Ha tehettem volna nekiugrottam volna. Kivertem volna belőle azt a nagy macsóságát, amivel azt hiszi Laney az övé lehet. Nem tudnám elviselni. Azt világosan látom, hogy Aaron akar valamit, kérdés, hogy Laney mit gondol. Ha van agy kis esze távol marad tőle, mert ez a srác semmit nem adhat neki, csak elvesz majd és összetöri az én szerelmemet.

Most ott állt mellettem ez a majom és én hozzá se szóltam. Nem jöttek volna ki szép szavak a számon.

Aaron

Felhőtlenül boldog voltam, még ezen az esős napon is. Nem tudom mi ütött belém. Soha nem szoktam így ráakaszkodni senkire. Most viszont minden percemet Laney-vel töltöttem volna, ha lehet. Minden gesztus, minden szó, amit ő mondott el tetszett, az is ahogyan hátraveti a haját és mélyen szemembe néz. Miért van az hogy Laney-nek ez sokkal jobban állt mint mondjuk Caroline-nek? Miért van, hogy ugyanaz a dolog két embertől teljesen másképp hat rám? Most nem a lány kereste az én társaságomat, hanem én a lányét. Mennyivel hagyományosabb, mennyivel jobban tetszik.

Mosolyra fakaszt, ha rá gondolok. És ez mostanság gyakran előfordul, így hát állandó vigyor ül a képemen. Remélem nem néznek pszichopatának.

Brian megbökte az oldalamat.

-Bejön a lány mi? -nem kellett neveket mondania, tudtam kiről beszél.

-Igen. Ennyire látszik?

-Nekem igen, mert pasiból vagyok és kb. én is így csinálnám.

-Oh értem. Kontrollálatlanul jön belőlem, egyszerűen nem tudok megálljt parancsolni magamnak.

-Miért kéne? Ha tetszik, hát hívd randira vagy akármi. Amúgy jók lennétek együtt szerintem. -kacsintott cinkosan.

-Köszönöm, Mr. Randiguru. -nevettem.

Laney

A lányokkal a gyülekezőhely felé tartottunk. Lassan mindenki megérkezett így a tanár rákezdett a mondandójára:

-Ha mindenki itt van, akkor elmondanám az elkövetkezendő programot. Úgy negyed óra múlva elmegyünk túrázni az erdőbe az erdésszel aki mesél nekünk egy kicsit az élővilágról. Hallgassátok figyelmesen, mert utána tesztet fogtok kitölteni, persze csak játékos lesz és apró nyeremények is vannak. Este tábortűznél fogunk sütni és remélhetőleg zenélni is. Holnap pedig szintén egy hosszabb feladat lesz. Az erdőben bójákat rejtünk el. Ezeket térképen bejelöljük nektek. Meg kell találnotok majd, de lesznek félrevezető bóják is, amik üresek lesznek, de a többin lesznek kérdések. Azt hiszem mindent elmondtam. Amint látom Mr. Jones, az erdész már meg is érkezett. Kicsit rendeződjünk valamiféle alakzatba és lassan indulhatunk. –mondta el a tanár. Nem csalódtam. A programok ugyanolyan sablonok mint eddig. De legalább lesz tábortűz. Összenéztünk a lányokkal, mert mindannyian egyre gondoltunk. El is nevettük magunkat, amiért annyira komoly arccal dolgoztuk fel az információkat.

-De jó, túra. –mondta Emi tettetett örömmel. –Hurrá!

-Túléljük. –legyintettem.

-Túl bizony! –fogta meg a vállamat Nick.

Nick

Kicsit tekertem a sebességen. Mindennek a katalizátora az új srác volt. Annyiban jó, hogy itt vagy, hogy bátrabb lettem, de sokkal rosszabb az, hogy el akarja venni tőlem Laney-t. Jelenleg abban reménykedek, hogy Lane-nek eszében sincs összejönni vele. E pillanatban azon vagyok, hogy esélyük se legyen mélyebben megismerkedni. Ami azon szempontból nehéz, hogy egymás mellett laknak.

De elhessegettem a zűrös gondolatokat.

-Mit gondoltok vannak gyilkos farkasok is az erdőben? –ijesztgettem a lányokat.

-Oh, persze és csak arra várnak, hogy te eléjük sétálj. –Laney nem hagyta magát, ahogy szokta, ez tetszett benne annyira.

-De te ugye megvédesz tőlük?

-Hogyne. Én vagyok a macskanő, nem tudtad? –nevetett.

-Sejtettem én. –lehet, hogy tipikus férfi vagyok, de nem tudtam Laney-t nem elképzelni macskanő jelmezben. Talán felvetem neki, hogy farsangra van egy ötletem.

Aaron

Elindultunk a túrára. Brian és én leghátulra kerültünk, de nem is baj. Két okból is. 1. Minél messzebb vagyunk a tanároktól, annál jobb. 2. Nem csak mi szorultunk hátra, hanem Laney-ék is. Valamin épp nagyon nevettek.

-Mi a poén? Én is szeretnék nevetni rajta. –léptem oda hozzájuk.

-Éppen Nick-et alázom, szegénykét. –válaszolta Laney.

-De én még bírom a kiképzést. –ölelte át Nick Laney-t. Hirtelen indulattól vezérelve majdnem leszedtem róla. Majdnem.

-Gondoltad volna, hogy nem csak vérengző farkasok de medve-róka-gepárd lények is élnek itt? –nézett rám Laney és közben a nevetéstől fulladozott. Barna szemei megteltek könnyekkel, de esküszöm még azok is nevettek.

-Tényleg? Micsoda állat lehet az?

-Olyan ami erős, nagy, ravasz és gyors. Azt hiszem.

-Ha kiderül, hogy még repülni is tud, én komolyan meg fogok lepődni. –kontráztam rá és nem hagytam Nick-et szóhoz jutni, pedig láttam, hogy beszédre nyílik a szája.

-Medve-róka-gepárd-sas? –tört ki belőle újra a nevetés, de ekkor már én sem tudtam visszafogni magam. Az, hogy Laney kitörő nevetéssel töltötte be az erdő egy részét és az hogy tök értelmetlen dolgokról hülyéskedtünk megtette a hatását.

Lassanként ki is rajzolódott előttem egy kép róla. Ő volt maga a vidámság és a természetesség egy csinos csomagolásban. Egy ajándék, amit nem csupán kérnem kell, hanem magamnak kell kiérdemelnem. Ez az, amit még soha nem éreztem és teljesen új volt nekem. Egy pillanatig, de tényleg csak addig megrettentem tőle. Addig a leheletnyi időig amíg Laney sugárzó tekintete újra át nem hatolt a lelkemen.

Laney

Szörnyen fárasztó volt a túra. 3 órán keresztül barangoltunk az erdőben. Egyetlen dolog vidított fel, ez pedig a táraság volt. Végig nevettük a sétát, pedig az erdészre kellett volna figyelnünk. Így amikor megkaptuk a tesztet, az „ez meg mi a fene” nézéssel tekintettünk egymásra. Erős totózással karikázgattuk a szerintünk reális válaszokat. Ez végül egy ötödik helyhez vezetett minket, a 15 csapatból. Annyira büszkék voltunk magunkra, hogy annak ellenére, hogy szinte semmit nem hallottunk, zseniális, vak totózással elértük ezt a helyet. A nyereményünk pedig csoki volt, ami igazságtalanul osztottunk szét. Mivel Aaron egyik csokija hozzám került. Nem volt édesség evős hangulatban így mikor senki nem figyelt a kezembe csúsztatta a karamellás csokoládét, amit én boldogan elfogyasztottam, így vacsora előtt.

Bográcsos készült a tűz fölött az esti hold fényében. Farönkökön ülve vacsoráztunk, még kissé elkülönülve. Kis csoportokra oszlott az évfolyam, addig amíg néhányan gitárt nem vettek a kezükbe. Meglepetésemre, az egyik Brian volt.

Rögtön összeverődött a társaság. Ez úgy általában jellemző is volt a sulinkra, hogy leginkább a zene hoz össze minket. Személy szerint a barátnőimnek és nekem elég volt maga a tény, hogy a Sweet Dreams című híres-neves Eurythmics dalt játszotta az alkalmilag összeállt banda. Számunkra kedves volt ez a dal mindig is. És köztudottan egy ismert szám az én hangulatomat is maximálisan meghozza.

A sötétben a tűz halvány fényénél mondhatni nem voltak arcok. Elfedte őket az éjszaka, csak hangok voltak. Az egyik az enyém illetve a miénk. Halk dudorászással kezdtem majd hangos énekléssel fejeztem be. Szerencsére a hangom kb. 2 méteres sugárban hallatszódott csak, olyan sokan énekeltek.

Jó páran még táncolni is felálltak, mivel leginkább gyors dalokat játszottak.

Az egyik számomra kevésbé ismert dalnál –mint később megtudtam Michael Jackson, I want you back című dala volt –Aaron lépett oda hozzám.

-Szabad egy táncra? –nyújtotta felém a kezét és bennem megállt az ütő. De nem annyira, hogy ne fogadjam el a felkérést. Még egyszer rápillantottam Emiliára mielőtt eltűntünk a tömegben. Ő csak bíztatóan vigyorgott rám.

Hirtelen, de meglepően kellemes közelségbe kerültünk Aaronnal. Pedig csak egy egyszerű kézfogással táncoltunk, még csak össze sem préselődtünk. De elsőre ez is jó volt. Főleg ahogy az én prűdségemet ismerem. Nehéz dolog egy frissen megismert valakivel közel kerülni egymáshoz, már fizikailag értve. De ő sem akart többet, mint jól érezni magunkat. Magamban megköszöntem neki. És egyben meg is mosolyogtam, hogy milyen egy gentleman-nel van dolgom.

Nem utolsó sorban még a dal is nagyon megtetszett.