Soha többé...ezt mondtam a második csalódás után. Soha többé nem kellenek viszonzatlan érzések, soha többé nem áltatom magam, soha többé nem leszek szerelmes. Ugyanaz a lemez mind a kétszer. Én meglátom, megszeretem, ő észre se vesz, vagy csak bámul, de semmi nem történik. Messziről imádhatom, ez jut nekem. Mind a két alkalommal, mintha a sors gúnyt űzne abból, hogy én kétszer is dalolva belesétáltam a csapdájába. De hát nem tagadhatom, szó szerint így történt. Nevetségessé tettem magam. A kislányos naivitás és viselkedés nevetség tárgyává tett. De miért ne tehettem volna meg? Ki szabja meg, hogy nem viselkedhetek bolondként az első szerelem miatt? Kit bántok vele, ha kicsit megőrülök a saját világomban? Nem bántottam senkit, ebben biztos vagyok, maximum saját magamat. Olvastam én a szerelemről. Mily' csodás, elképesztő, leírni sem lehet. Az első szerelem boldog és önfeledt. Akik ezeket írták azok biztosan nagyon szerencsés emberek. Elsőre megkapták azt, amit én két próbálkozással sem értem el. Hol a mi történtünk? Akiknek nem megy minden olyan könnyen. Akik az első szerelemből csak a könnyekre, az aggodalomra és kínos helyzetekre emlékeznek. Mondhatni, akiknek nem volt első, igazi szerelmük. Gondol ránk valaki? Vagy az ilyen sztori mint az enyém, nem elég mesébe illő? Hát vállalom.
Nem lettem túl hamar szerelmes. Egészen érett fejjel kaptam magam azon, hogy az érzés a hatalmába kerített. Nem kaphatta meg csak úgy akárki a szívemet. Akinek pedig odaadtam volna, nem kért belőle. Hát van ennél fájdalmasabb?
Maradtak az álmok, a gondolatok, a vágyak. Amikről nem voltam hajlandó lemondani. Ha a helyzet kudarca is volt ítélve, én még álmodoztam. Talán ezek segítettek át a nehéz időkön, nem tudom. De én álmodtam, akkor is ha nem lett volna szabad. Ha már a szakadék szélén táncoltam, akkor is arról álmodtam, hogy átrepülöm, pedig az lehetetlen volt.
Talán nem voltam elég erős. Képes voltam elhinni, hogy itt a világvége, akkor is ha mindenki boldog volt körülöttem. Olyan tapasztalatot kaptam, aminek nem nagyon örültem. Ma sem tekintek rá úgy, mintha kicsit is hasznos lett volna.
Én nem tudtam más lenni. Ha mások elismerésére vágytam volna, megváltoztam volna. Ha olyanok tiszteletére vágytam volna, akiket magam sem szeretek. Akikké nem szeretnék válni. Így maradtam én, csak én. Tudom, ma már kockázatos önmagadnak lenni, de én akkor is megpróbálom. Felteszek mindent egy lapra.
Na akkor újra, mert tegnap este már megírtam egy jó kis kommentet, mikor kivágott a gép és eltűnt az egész, szóval:
VálaszTörlésTotálisan megértem a szerelmes lányt. Nekem is volt egy ilyen élményem, ami csak félig volt viszonzatlan. Ezt úgy értem, hogy kétség kívül tetszettünk egymásnak, találkozgattunk is, naponta többször is beszéltünk telefonon. A probléma csak ott volt, hogy ő a lányok körében egy elég népszerű srác volt és volt a környéken így is ismerték, mint aki folyton csak szédíti a csajokat. Belül egy nagyon is érző srác volt, de ez nem volt elég mert tini korunkból kifolyólag fontosabb volt, hogy mit gondolnak a haverjai így ciki lett volna neki kezdeményeznie. Az volt a menő, hogy a lábai elég omlottak a csajok. Na én meg már akkor sem voltam egy könnyen kapható lányka, így egyszer mikor összetalálkoztunk a haverjával, az beszólt neki és ciki lett volna kiállnia mellettünk. Kb. egy év múlva egy ismerősömnél voltam és egyszer csak meghallottam a hangját, a szívem egyből reagált és mikor ő is meglátott láttam rajta, hogy nem vagyok közömbös neki, de egy szót sem váltottunk. Ma már mindketten másképpen cselekednénk szerintem, de akkor úgy kellett lennie. Azt hittem hogy más iránt már sosem fogok úgy érezni és ekkor találkoztam a férjemmel, aki első látásra olyan érzést hozott hozott ki belőlem, amiről nem is álmodtam, ami egy pillanat alatt feledtette azt amit az első szerelmem iránt éreztem. Tipikus könyvbe illő szerelemként indult a kapcsolatunk a párommal, ami még mai napig segít minket az élet nagy gondjainak elviselésében, és a konfliktusok megoldásában is. Többször is volt már, hogy ha nem szeretnénk egymást, már régen szétmentünk volna, de tudjuk, hogy az amit egymás iránt érzünk az igaz érzés! Mielőtt vele találkoztam volna nem is gondoltam, hogy lehet még annál is jobban szerelmes lenni mint azelőtt voltam, és mégis! Miért? Mert ez viszonzott volt teljes mértékben az első pillanattól kezdve!!! Szóval ne bánkódjon senki, mert volt már viszonzatlan szerelme, mert tökre igaz az a közhely, hogy "az igazi akkor jön el, mikor a legkevésbé számítasz rá" és mikor találkoztok, egyből fogod tudni, hogy igen, Ő az!!! Mindenkinek megvan a párja, csak ki kell várni. Az addig vezető szerelmi út pedig kell, hogy még jobban értékelni tudd azt amit végül megkapsz! Tudom könnyen mondom, de türelem! :))
Remélem nem baj, hogy ide kiírtam a történetemet, de ahogy elolvastam egyből kijöttek belőlem az ismerős érzések!!
Drága Edina! Örülök, hogy nem hiába tettem közzé, mert elértem a célomat és volt olyan aki átérezte a helyzetet.
VálaszTörlésA te történetedet megkönnyeztem, tényleg. A sztori a férjeddel igazán megindító és megérdemelted hogy megtaláld őt és rendbe jöjjön minden :)
Én egy kis részt lehagytam (szándékosan) a sztori végéről, ami egy nemrégiben történt eset volt. Kicsit hasonlít a tiédre. A félig kudarc.
Annak most még nem jött el az ideje, hogy kitegyem:)
Köszönöm, hogy írtál!!! :) Puszi
:) Én is örültem, hogy megírtad ezt a kitérőt! Remélem nálad végül jól fog végződni, de ha mégsem akkor legalább tudod, hogy biztosan nem ő az igazi! Puszi :)
VálaszTörlésAmúgy ez egy régi írásom. Áttettem az új gépre és lám megtaláltam :)
VálaszTörlésÉs én is remélem a legjobbakat, ha meg nem akkor azt is megírom :D
Oké, remélem happy end lesz! :)
VálaszTörlés